
|
 |
 |
 |
 |
 vissza a főoldalra |
Két erős asszony, két nehéz döntés
Egyikük megbocsát, míg a másik nem tűr tovább, és kilép a megromlott kapcsolatból. Mindkét elhatározás nehéz, és ma még lehetetlen megmondani, melyikük döntött helyesen.
|
 |
„Az esküvőnk után már csajozott” Klausmann Viktor felesége, Anikó
Alig két éve, hogy Klausmann Viktor feleségül vette Anikót, és nem sokkal később megszületett a kislányuk is. A boldogság határtalannak tűnt, a kis Tamara édesapja szeme fénye lett. Anikó azonban nemrég összecsomagolt, és elköltözött a közös otthonból.
Anikó azt mondja, észre kellett volna vennie a figyelmeztető jeleket. Ám ő egyfajta álomvilágban élt – legalábbis kezdetben. „Nem tudtam, hogy éppen innen lehet a legnagyobbat zuhanni – mondja Anikó.
|
Kovács Lázár felesége, Melinda ELNÉZŐ SZERELEM
Amikor már azt hittük, nem vehet újabb fordulatot a hetek óta tartó Kovács Lázár-ügy, bombaként robbant a hír: a feleség ismét babát vár. Melinda már a harmadik hónapban van,
s Lázárral azt remélik, hogy két fiú után végre kislánnyal ajándékozza meg őket a sors.
Az asszony tehát nem csupán megbocsátott férjének, hanem valóban szereti őt.
Egy jó asszony mindent megbocsát – szól a sláger, s milyen igaz: ha egy nő szereti a férjét, bármit képes elnézni neki. Az elmúlt hetekben, hónapokban bebizonyosodott: Kovács Lázár felesége, Melinda komolyan gondolta a hét évvel ezelőtti esküvőjükön tett fogadalmát.
|
További részletek a BEST magazinban. Keresse az újságárusoknál!
|
 |
 |
 |
 |
Mága Zoltán TRAGÉDIA: KISFIA NEM VESZ KEZÉBE HEGEDŰT
Vajon ki viszi tovább a Mága nevet a zenében, ha a prímás kisfia látni sem akarja a hegedűt?
|
 |
 |
|
 |
 |
Halle Berry MEGINT ROSSZUL VÁLASZTOTT PÁRT MAGÁNAK?
Régen megközelíthetetlen volt a színésznő, Oliver mégis könnyedén levette a lábáról.
|
 |
 |
|
 |
 |
Katy Perry „SZERETEM SOKKOLNI AZ EMBEREKET”
Többször ráfogták, hogy nem követi a divatot, ennek ellenére – vagy tán épp ezért? – igazi ikon lett.
|
 |
 |
|
 |
 |
Bikiniben ők sem tökéletesek A LEGBÁTRABB SZTÁROK
Egy jól megválasztott
ruha csodákra képes. A stran-
don azonban kiderül, érdemes-e irigykedni a sztárokra.
TERI HATCHER
EVA HERZIGOVA
KEIRA KNIGHTLEY
OROSZ BARBARA
HUJBER FERENC
|
 |
 |
|
 |
 |
További részletek a BEST magazinban. Keresse az újságárusoknál!
|
|